logo.png

Sótartó a szegedi Tisza parton

A szögedi halászlé, mint fogalom, szinte egybeforrt a Roosevelt téri Halászcsárdával, népszerűbb és közismertebb nevén a Sótartóval. Az étterem neve fogalommá vált az elmúlt néhány évtized alatt nemcsak a városban, de országszerte, sőt az sem túlzás, ha azt állítjuk, hogy világszerte. Ha távoli vendég érkezik Szegedre, akkor vagy korábbi hallomásai alapján, vagy az itt élő ismerősök, rokonok invitálására biztos, hogy felkeresi a város egyik legismertebb és legépszerűbb éttermét, a Roosevelt téri halászcsárdát.
Az étterem igazán frekventált helyen, a belvárosban, a Belvárosi híd (régi híd) és a Tisza által határolt tér, a Roosevelt tér sarkán található. Nyáron, a csárda teraszán, lombos fák árnyékában, cigányzene mellett a Tisza tőszomszédságában fogyaszthatják el vendégeink a messze földön ismert eredeti szögedi halételeket, mindenek előtt a filézett ponty- és vegyes halászlevet, a batyus hallét és a különféle sült halakat.

A szegedi halászlé "titka"

A Szegedi bográcsos halászlé alapja vöröshagyma, só, bors, szegedi paprika, átpasszírozott halhús, melyet összefőzzünk és ebben fogjuk a fűszerezett, felszeletelt, filézett halszeleteket megfőzni. Amikor felforrt az alaplevünk, hozzáadjuk a halszeleteket, majd a híres szegedi őrölt paprikával megszórjuk. Az utóbbi műveletet ne vigyük túlzásba, hiszen a túl sok őrölt paprika által keserűvé válhat az ételünk. Megvárjuk, amíg felforr, ekkor megkóstoljuk, és ízlés szerint utóízesítjük.

További receptvideók a Roosevelt téri Halászcsárdából!

Kattintson ide! >>

Foglaljon helyet!

VCARD

Mentse elérhetőségeinket telefonja névjegyzékébe!
qrcode rooseveltter uj vcard

Elérhetőség

Roosevelt téri Halászcsárda

6720 Szeged, Roosevelt tér 14.

Tel.: 62/555-980

ASZTALFOGLALÁS CSAK TELEFONON!

E-mailsotarto@t-online.hu

Nyitva tartás:

H-V (minden nap) 11-21 óráig

©2024 Roosevelt téri Halászcsárda. All Rights Reserved. Designed By JoomShaper & Kontraszt Web Stúdió Szeged

Search

szechenyi